Hódító hódok Mosonmagyaróváron

2021. 04. 12., h - 13:20

Nemcsak a Szigetközben, hanem Mosonmagyaróváron is egyre jelentősebb a hód térhódítása –  derül ki a Mosonvármegye Közéleti Lap közleményéből. Az állatok a vízpartok mellett lakott területeken, a belvárosban is nagy számban jelennek meg, és tájátalakító tevékenységükkel, elsődlegesen a fák kidöntésével okoznak gondokat. A cikk itt olvasható:

Vad Szigetköz természetfilm

2020. 03. 27., p - 11:48

Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika alkotópárosa, azaz a NatFilm Hungary számos díjnyertes alkotást készített az utóbbi években, ismeretterjesztő mozifilmeket, televíziós produkciókat és természetvédelmi projektekhez gyártott filmes anyagokat egyaránt. Most ingyenesen elérhetővé tették korábbi, Vad Szigetköz természetfilmjüket.

Gyarapodó natúrparkok

2019. 08. 21., sze - 13:38

2018-ban több új natúrparki kezdeményezés kapta, meg vagy fogja megszerezni a természetvédelemért felelős minisztertől a natúrparki névhasználati címet. Idén március 28-án már felavatták a Szigetköz Natúrparkot, július 20-án pedig a Felső-Bácska–Homokhát Natúrpark képviselője vehette át a címhasználatra feljogosító oklevelet.